EGY DÖGLÖTT HAL VOLTAM, MOST MÁR ÉLEK

Ha megkérdezik, ki vagyok, már egyszerű a válaszom. Egy boldog ember, aki azt az életet éli, amire született. Régebben, hogy boldog vagyok, nem tudtam ilyen nyugodtsággal kimondani. Akkor még csak hittem, hogy boldog vagyok. A kettő között az őszinteségem a különbség és az, hogy már önmagamban is meg tudom élni a teljességet. Nem akarok több lenni, mint aki vagyok. Rátalátam magamra. Ennek alapja, hogy már azzal a hivatással foglalkozom, amihez a legtöbb adottságot kaptam. Aki kívülről néz engem, azt látja, hogy gyerekekkel foglalkozom és hogy a picik Tündérkeresztanyának hívnak. Ezt a nevet is tőlük kaptam. Gyerekzsúrokra járok, csillámtetkókat készítek, arcokat festek. Imádom csinálni. Ez számomra az igazi áramlás. Én töltöm őket, ők töltenek engem. Azzal, ahogy nézzük egymást és egymásra mosolygunk, kölcsönösen adunk egymásnak. Amikor felemelem őket és ringatom a babákat, egyből megnyugszanak és én is.

Honnan indul a változás?

2021. áprilisában jött ez az idő, hogy elmozduljak az életemben. Az első, amin változtatni szerettem volna, a párkapcsolat volt. Hogy ne olyan ember mellett éljek, aki tulajdonképpen a legjobb barátom. Az akkori párommal lakótársi viszonyban voltunk. Második helyen a hivatásom állt. Értékesítő voltam egy marketingcégnél. Üresség volt bennem és sodrottam az élettel, mint egy döglött hal. Most már élvezettel szörfözök. A kettő között óriási különbség van. Harmadik helyre az otthonom megtalálását tettem és csak negyedik helyre az önmagammal való találkozást. Azzal, hogy elkezdtem járni tréningekre, rájöttem, hogy első helyre magamat kell tenni. Én vagyok a kiinduló pontja mindennek és a többi akkor fog kipipálódni, ha az állapotomat megtartom és önmagam vagyok. Csodával tölt, hogy minden akkori vágyam teljesült. Mióta a hobbim a hivatásom, azóta többet keresek 2 hét alatt, mint előtte a marketinges cégnél egy hónap alatt, napi 8 órával. Annyi energiám van, hogy egyesben szántani tudnék és ha ennél boldogabb lennék, kettő lenne belőlem.

Hogyan tettem magam első helyre a gyakorlatban is?

Rengeteg nemet kellet mondom. Különböző helyzetekben különböző embereknek. Ez azt jelenti, hogy inkább igent mondtam magamra. Például elmentem egy kerti parira, ahol nagy szeretettel és marhapörivel fogadott a házigazda. Még különleges indiai köret is volt hozzá. Én elmondtam, hogy tele vagyok és nem kérek az ételből. Hiába kérlelt többéleképpen, hogy ezzel megbántom őt és nagyon rosszul esik neki a nemem, én stabil maradtam és elmagyaráztam neki, hogy „ez a te dolgod és ha nem kívánom az ételt, akkor nem kérek belőle. Nem eszem meg a kedvedért, csak önmagamért”. Ilyen apróságokkal indult. Már nem az volt számomra a fontos, hogy mások azért kedveljenek engem, mert mindig jófej vagyok és megeszem a másik főztjét. Annál, hogy ne bántsam meg a másikat, sokkal fontosabb, hogy ne bántsam magamat. Itt kezdődött az önazonosságom. Tudok nemet mondani és élvezettel teszem.

Hogyan kezeltem a változásom közben esetlegesen felmerülő feszültségeket?

Az egyik módszerem az volt, hogy becsuktam a szemem és állapotba kerültem. Így könnyen hangolódtam önmagara, teljesen lelazultam. Ha nem tudtam becsukni a szemem, akkor a légzésemre figyeltem, és arra, hogy minden porcikámat ellazítsam. Megtanultam teljesen kizárni a külvilágot és megszűntek azok az ingerek, melyek korábban erősen befolyásolták a figyelmem.

Már nem vagyok kritikus magammal

Régebben még voltak destruktív gondolataimról, hogy lehetnék szorgalmasabb, kelhetnék fel korábban, megfelelhetnék jobban másoknak, járhatnék többet mozogni, jobban nézhetnék ki, lehetnék fittebb, egészségesebb. Addig voltak részeim az önbántó folyamatok, amíg nem fogadtam el önmagamat olyannak, amilyen vagyok. Akkor még nem tudtam ilyen lazán élni az életem. Most már imádom értékelni magam. Akkor kelek fel, amikor kidob az ágy és tényleg jól esik. Nem frusztrálom magam, nincsenek elvárások, hogy mikor kell ébredni, hogy milyen étrendet kell tartanom. Ezek már megszűntek. Ameddig nem belülről jön a változástatás igénye, addig nem csinálom. Jelenleg ez a valóságom, hogy gyerekekkel vagyok. Végtelen boldogság és mindegy, hogy mi történik az életemben, nekem ez egy fix pont. Én is, ők is jól érezzük magunkat. Minden egyes gyerekre úgy vigyázok, mintha a sajátom lenne.

Milyen érzés volt ott hagyni a „biztos” állást a bizonytalanért?

Amikor elmentem az első Elvonulásra, már ott éreztem, hogy nem tudok hosszú távon ott maradni az ex-munkahelyemen. Éreztem a valódi hivatásomat, hogy gyerekkel vágyom lenni és készen állok felvállalni magam főállásban is. Nem érdekelt már, hogy egy nemzetközi marketing cégnél legyek valaki és másnak generáljak bevételt. Az én adottságaimmal már saját magamnak vágytam kedvezni és egy lazább életet élni főnök nélkül. Az elvonulás utolsó napján felmondtam A főnök akkor még nem engedett el, mert jó munkaerő voltam. Pluszokkal próbált ott tartani és sikerült neki. Éltem a lehetőséggel. Utána jött a fordulat, hogy elköltöztem a régi páromtól, önálló albérletbe költöztem, ezért jött a késztetés, hogy újra felmondjak. Megtettem. Persze a főnök megint nem akart elengedni és újra hagytam magam meggyőzni. A finálé az volt, amikor felmondott a pénzügyes és a főnököm, azzal a szándékkal, hogy átadja nekem a pozícióját. Az volt a vége. 2022 márciusban beleálltam a vágyott életembe és magasabbra tettem a lécet, mint az addig megszokott. Azóta még jobban értékelem magam és folyamatosan engedem be az éppen aktuális legjobb lehetőségeket. Szép fejlődési ívem van. Ha jött valami, igent mondtam, majd jött egy jobb és az előző ment a kukába, mert akkor már a még jobbra mondtam igent. Folyamatosan megy feljebb a minőség és elégedettség bennem. Nem tudom, hol a vége, talán a csillagos ég. A lényeg, hogy már tudom, belőlem indul ki az életem. A megérzéseimre figyelek és azonnal elmozdulok, cselekszem, hogy minél jobb dolgok történjenek velem. Nem várom meg, míg szúr a szög.

Milyen nagy felismeréseim vannak?

Először is, hogy a boldogságot már nem a tárgyak és a külsőségek adják, hanem a belső nyugalmi állapotom, a tudatom, hogy bármikor képes vagyok kapcsolódni önmagammal. Amikor hallgatok a megérzésemre, csodás tapasztalatokat élek meg. Felismertem, micsoda gyógyító energia van bennem. Azóta teszem, ami tevődik általam magam és mások örömére. Megengedem, hogy minden úgy alakuljon, ahogy nekem a legjobb. Élvezettel és lazán élem az életemet és ennek köszönhetően még vonzóbb lett a kisugárzásom. A lefinomodásommal jótékonyan hatok a környezetemre. Megfigyeltem, hogy az emberek reakciói is megváltoztak felém, ezért az eredmény is más lett, mint korábban. Szívmelengető érzés tudni, hogy a valóságomat magamnak teremtem és a csodás embereket is, akikkel kapcsolódni vágyom. Fantasztikus energiaáramlásokat élek át minden nap. Érzésben elértem a földi mennyországot.

A tréning ne egy „drog” legyen

Kulcsfontosságú, hogy bármilyen tréningről is van szó, az ott megtapasztaltakat a hétköznapokban meg tudjuk élni, és ne csak a tréningen, a tréninget vezető jelenlétében, mert az függőséget eredményez. Én ezt úgy érem el, hogy a figyelmemet a számomra kedves dolgokra teszem és abból jó sok van. Gyereknek hívom őket 🙂 A régi életemhez képest most kevesebbet vagyok a múltban. Abszolút a MOST-ra figyelek. Épphogy emlékszem a tegnapra. Tudom, hogy jól éreztem magam, dehogy mi történt pontosan. Nem számít. Törlődik. A jövővel kapcsolatban is ez van. Maximum egy hetet látok előre, azt is homályosan. Jó érzés így lenni és teli tankkal tréningre járni. Tetszik az életem.   Reni Tündérkeresztanya